Titkok sztárokról,S minden mársól , minden ami a sztárokhoz kapcsoloódik!!

Itt tudsz meg minden olyan témát ahol eddig nem is játtál vagy tudtál képekkel

Életrajz:
Vastag Csaba 1982. február 11-én született Budapesten. Még az iskolában versmondó versenyt nyert beszédhibája (hadarás) ellenére. 7 évet töltött a veszprémi Petõfi Színházban, ahová táncosként került be. 11 éves korában akrobatikus rock and roll-t táncolt. 2000-ben érettségizett a veszprémi Ipari Szakközépiskola és Gimnáziumban. Jelenleg Veszprémben egyetemi hallgató. Barátnőjével, Katával hét éve vannak együtt és három és fél éve együtt is élnek.


Karrier:
Rockzenekarok énekese volt. Több európai országban megfordult különbözõ turnék alkalmával. 2001. júniusában bemutatták a Hair címû musicalt, melyben Csaba is szerepet kapott. Kékre volt festve a teste, Aquarius megtestesítõjeként, és a darab elején tizenöt percig ült mozdulatlanul egy zacskó vízzel a kezében, amiben egy hal úszkált, majd beleengedte egy nagyobb tároló edénybe, a kis vízbõl a nagy vízbe, ami a szabadságot jelképezte, így kezdõdött a színdarab. Ezután következett egy másfél órás fürdés számára, mivel a darab végén katonaként megjelent a színpadon és elvitte a srácokat meghalni. A fõszereplõ Mészáros Árpád Zsolt (MÁZS) volt, akivel Csaba szoros barátságot kötött, mely máig töretlen.

MÁZS-zsal való megismerkedésének köszönhetõ, hogy belecsöppent a musical világába. Számos vidéki és fõvárosi rendezvényen léptek együtt színpadra, valamint elõször a MÁZS-világ, majd a MÁZSképp énekelek néven futó koncertsorozat állandó fellépõ vendége lett. Szerepelt a Barátok köztben is, melyben Ökrös Jenõt alakította, aki egy uzsorás volt. Közel 2 évig oszlopos tagja volt a RapSzínHáz társulatának, akikkel 2006 júniusában bemutatták a RapCity címû drog-prevenciós darabot, melynek egyik fõszereplõje Csabi volt.

A TV2-n futó Popdaráló címû mûsor egyik vokalistája volt. Egész életében az énektanulás ellen volt, mert szerinte a legõszintébb éneklés az egyénbõl fakad, de végül õ is elment egy énektanárhoz, Kõvári Judithoz, aki nem erõltette rá a stílusjegyeket, csak hangképzést tanított. A 2008-as év magyar zenész TOP100-ban a 4. helyezést érte el. Ebben az évben őt választották az ország legnépszerűbb musicalénekesének is.

2010-ben öccsével, Vastag Tamással jelentkezett az X-Faktor elnevezésű tehetségkutató versenyre. Ezidáig mindketten gond nélkül vették az akadályokat. Csabi a selejtezőn Robbie Williams Let me entertain you című számát adta elő, amivel Keresztes Ildikót teljesen levette a lábáról. A zsűri kicsit modorosnak találta Csabi előadását, de egyhangúan tovább juttatták. A következő fordulókon is remekül teljesített és bejutott a legjobb 24 előadó közé. Mentora Nagy Feró lett a 25 év felettiek kategóriájában, aki tovább engedte Csabit az élő showba. Jelenleg Berkes Gáborral készít lemezt.

Érdekességek:
- Kedvenc viselete a bõrnadrág, mert szerinte ez a legkényelmesebb viselet és ez fejezi ki legjobban az egyéniségét. A bõrnadrágok iránti szenvedélye már 15 éves korában kialakult, azóta pedig fanatikus gyûjtõvé vált. Szekrényében szinte a paletta minden színében fellelhetõ egy darab.



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 23
Tegnapi: 88
Heti: 175
Havi: 884
Össz.: 276 985

Látogatottság növelés
Oldal: Vastag Csaba életrajza
Titkok sztárokról,S minden mársól , minden ami a sztárokhoz kapcsoloódik!! - © 2008 - 2024 - sztaroktitkok.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »